Apával kurzuson voltunk!
Hát igen, nem könnyű egy érzékeny lelkű apával és egy akaratos kisgyerekkel egyszerre megbírkózni!
Apa rettentően a lelkére veszi, ha beavatkozom a magánakcióiba.
Viszont én meg nem bírok a szomszéd szobában ülni, és hallgatni, hogy a kisfiam ordít, mitn a fábaszorult féreg, hogy mamiiiii!!!!!!!!!!!!!!!! mammmmmiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii!!!!!!!!!!!!!
Nem, sajnálom, én is emberből vagyok, és két perc után kedvesen be szoktam sompolyogni a tett helyszínére, amitől a férjem idegbajt kap, és csapot-papot otthagyva, legtöbbször feldúltan távozik.
Na, hát ilyen előzmények birtokában neveztünk be a szülői kompetencia kurzusra, hátha ott majd az okosok megmondják a tutit, és akkor apa - meg talán én is - felhomályosodunk, és a nézeteltéréseink sitty, sutty, eltűnnek a süllyesztőben!
A kurzus, legalábbis rám, igen jól hatott. Megerősített abban, hogy amit csinálok, és eddig is csináltam, az egyszerűen hiperszuper, tankönyvbe illő!
Nagoyn jó volt hallani egy gyakorló szakértő szájából, hogy nem annyira fontos a következetesség - igenis vannak dolgok,amik egyszer így vannak ,egyszer meg úgy. Fontosabb ,hogy ésszerű határokat szabjunk, és hogy megpróbáljuk elkerülni a FELESLEGES KONFLIKTUSOKAT.
Azt is jó volt hallani ,hogy vannak Piros dolgok, amik mindig tilosak. Sárgák, amik néha tilosak, néha szabadok. És zöldek, amik mindig szabadok.
Ma pl. egy piros dologba ütköztünk - és frenetikus sikerélményem támadt a megoldásában!
Egész jó kis gyakorlat alakult már ki esténként, hogy hogyan sikerül elérnem, hogy a fürdőszobában mégis fürdés legyen a dologból. Rájöttem, hogy szeret a székről beugrani az üres kádba, és maga megereszteni a vizet. Oké, legyen. Még az ugrás előtt lehámozom róla gyorsan a csomagolást, és máris kezdődhet a pancsolás.
Igenám, de a vízcsap elzárása már némi akadályokba szokott ütközni. A múltkor, nem is tudom, hogyan, de valahogy békével sikerült ezt a dolgot megoldani, talán elfogadott valami vizes játékot helyette. Igazából még az sem volt eddig világos bennem, hogy ez az ügy a piros övezetbe tartozik-e, vagy sem. Hiszen veszélyesnek tk. nem veszélyes, azt viszont mondjuk utálom, ha a víz csak úgy folyik, elvégre pénzbe kerül! Miután ezt ilyen ügyesen és gyorsan végiggondoltam, megmakacsoltam magam belülről, hogy márpedig igen, a vízcsapot ma is el fogjuk zárni!
Ma azonban - próbaképpen? - kissé komolyabb ellenállásba ütköztem, Andris kétszer-háromszor is kinyitotta a csapot, miután én elzártam - és a felkínált játékok sem kellettek. Miért is kellettek volna, mikor ez sokkal érdekesebb, harcolni kicsit anyával, és megnézni, hogy ki fog győzni?
Na de mit csináljon ilyenkor egy ügyes, talpraesett szuper-anyuka? Igen, nem, igen, nem? és majd összegabalyodunk a vízcsap markolászásában? vagy azonnali hatállyal ki kell emelnem mondjuk kismanót a környezetből?
Nem. Egész egyszerűen - de hogy hogyan, meg nem tudnám mondani - harmadszor is elzártam a vízcsapot. Nyilván lehetett bennem valami komoly belső elszántság, és valami ellentmondást nem tűrő kedves szelídség, ami megbabonázta a kismanót - de a kérdés lekerült a napirendről. Aha. Most már emlékszem. A fogmosást preferáltam gyorsan és toltam előtérbe.
Huh, ez sikerült. Ha jól sejtem, így lehet kialakítani jó szokásokat? apró ksi megnyert csatácskák mentén? Ha már kétszer már sikerült megértetnem kismanóval, hogy nem, a vizet nem folyatjuk, ha már tele van a kád, lehet, ohgy harmadszor már ő maga is érteni fogja ezt a szabályt?
