Andris napok óta az apján lógott.
Érezte, hogy apja újra el fog utazni.
Végül úgy döntöttünk, hogy viszi magával - mivel az áprilisi 2 és félhetes távolléte úgy látszik, nagoyn mély nyomokat hagyott a kisfiunkban.
Az utazás előestéjén vigasztalhatatlanul sírt, és csak apja mellkasán volt képes elaludni - hát ez ahhoz képest, hogy az altatással a legritkább esetben van problémánk, azért elég beszédes volt.
Másnap apja csomagol, Andris meg nagy vidáman járkál körbe a lakásban.
Elképesztő, hogy mindent érez. Azt is megérezte, hogy utolsó pillanatban apja úgy döntött: viszi magával!
