Hát az én anyai szívem majdnem szétrepedt a büszkeségtől!
Reggel kaptam a telefont, hogy zárva Andris ovija, - a szokásos tervezési nap van, amiről az értesítés elkerülte a figyelmemet - szerencsére már korábban megkérdeztem a főnökeimtől, hogy bejöhet-e ilyen esetben a kisfiam. Azt mondták, hogy igen.
Remekül vizsgáztunk mindketten!
Andris nagyon szégyellősen várt a garderobe-ban, aztán bemerészkedett a kisautópályához. Ebédet nem kért, eleinte senkivel nem akart beszélni.
Profin és egyedül játszott a kisautókkal a játékszobában - észre sem lehetett venni, hogy ott van, és hálistennek engem sem zavart egy csöppet sem a munkában.
Később még más gyerekek is csatlakoztak hozzá játszani, akiket örömmel fogadott.
Aztán átmentünk a Hilde-ékhez, és ott folytatódott a móka, vasútat építettünk - tütütű, tütű, tütű - mondta Andris, és mások is kedvet kaptak...
Annyira elmélyülten, okosan, kedvesen játszott, annyira büszke voltam rá!
és aztán segített a rendrakásban is, azonnal, szinte kérés nélkül.
Majd a közös foglalkozáson is részt vett - a parasztudvar állatairól tartott Ingvild bemutatót - a gyerekek választhattak egy állatot, és beletehették a kertbe.
Andris egy mamatehenet választott, és beszélt is róla.
Annyira boldog voltam.
Remekül sikerült a bemutatkozás, és aztán gyorsan elköszöntünk, mert lejárt a munkaidőm.
Andris is jó emlékeket szerzett!
