Sok pszichológiát olvasok mostanában - elsősorban anyai szemmel. Azok a kérdések izgatnak most éppen elsősorban, amik a gyermeknevelésben is fotnosak.
Robin Skynner, John Cleese: Hogyan éljük túl a családot? c. könyve kiváló és szórakoztató mű, de nem igazán ajánlanám pszichológiai ismeretekkel egyáltalán nem rendelkezőknek, mert szerintem úgy kicsit meredek néhány állítása... vagy nem. Nem tudom. Mindenki próbálja ki maga. Ha úgy érzi, egy nagy baromság, akkor igazam volt. Ha meg felkapja a fejét, hogy nahát! ez fantasztikus, és milyen vicces is :) - akkor nem volt igazam.
Én imádom olvasni, de őszintén megmondom, hogy egyes részeket nem tudok könnyedén lenyelni, minden bizonnyal ott vagy vakfoltjaim vannak, vagy egész egyszerűen túlságosan pszichoblabla, és még nem jártam kellően körül a kérdést, és még túlságosan újnak hat a gondolat...
Na, ennyi hosszadalmas bevezetés után elérkeztünk a lényeghez!!
Rájöttem, hogy igen, erről szól a dolog, minden esetben: hogy jól érezzük magunkat! Ezért csinálunk dolgokat! akár valaki drogozik, vagy veszekszik, vagy moziba megy, vagy bélyeget gyűjt, vagy versenyszerűen sportol, vagy káromkodik, esetleg bűnbakot talál, és azt hibáztatja mindenért, vagy bíróságra megy, mert az igazságérzete úgy diktálja, vagy munkahelyet változtat, vagy belerúg a macskába, netán elmegy fodrászhoz, vagy kirabol egy bankot, a lényeg az, ohgy olyasmit csinálunk, hogy a végén "jól érezzük magunkat", csökkentsük a bennünk lévő feszültséget.
A kisgyerekre is igaz ez.
Namármost, ő akkor érezné jól magát, ha "mindent" megtehetne, ahogy icipici korában képes volt anyát mintegy madzagon rángatni. De most már nem tehet!!! (ma az én drága kisfiam az ő kis fakanalával akarta megkavarni a serpenyőben sülő tofus zöldségragut!! és nagoyn nagoyn nagyon mérges volt, hogy nem engedtem!!)
A lényeg ilyenkor: valami mással boldoggá tenni... Egy kedvenc könyvével, egy kis banáncsemegével, vagy a porszívóval, akármivel, amit szeret, és ami el tudja terelni a figyelmét a veszteségről, amit éppen elszenvedett. Hiszen ő csak boldog akar lenni! Hiszen ő csak kíváncsi! Hiszen ő még nme tudja, hogy mennyi veszély leselkedik rá! Ő csak ki akarja elégíteni gyermeki kíváncsiságát, tanulni akar és játszani, felfedezni. És ha nem engedik, akkor nagoyn nagyon el tud keseredni!
Igen, megértettem az olvasmányaimból, amit minden szülőnek nagoyn meg kéne értenie: hogy ezek a gyermeki érzelmek hihetetlen erősek. (semmivel sem kisebb erejűek, mint azok az érzelmek, amiket mi magunk élünk át, ha mondjuk kirúgnak a munkahelyünkről, vagy elveszítettük a kedvenc napszemüvegünket, vagy ellopták a mobiltelefonunkat. -
Mielőtt megtanulna beszélni a gyermek, a kisfiú vagy kislány tk. nem más, mint egy óriási ÉRZELEMCSOMAG! nagy, huncut mosolyokkal, ha boldog és jól érzi magát, és óriási krokodilkönnyekkel, és dühös vagdalkozással, ha nem jól érzi magát.
Ha jól meggondoljuk, a legeslegfontosabb dolgokat, történetesen az indulatszabályozást, és a különböző érzelmek átélését, és a velük való megbírkózást, az érzelmek kontroll alá vonását éppen ilyen icurkapicurka korában tanulja meg egy gyermek.
Hogyan? A szülői minta és a szülői segítség révén.
De erről majd legközelebb ,mert hulla vagyok, és néha nekem is aludnom kell! :)
