Van néhány ütközési felület, ahol lehetséges, hogy Andris úgy akarja a saját akaratát érvényesíteni, hogy az beleütközik a mi akaratunkba.
Ilyen a bevásárláskor a joghurt, joghurt!!!! -
az öltözködésnél a nem, nem!!
és a lefekvésnél, fürdetésnél a nem, nem!!
és ezt megelőzően persze a számítógép körüli csatározás, hiszen most, hogy már az egeret is tudja kezelni, ez hihetetlenül izgalmas, nem is lehet csak úgy abbahagyni.
A joghurt, joghurt!! c. téma kezelése egészen szépen halad - egész egyszerűen csak azt mondom neki, hogy veszünk joghurtot, és otthon megeheted. Igaz, ettől még nem hagyja abba a nyafogást -elvégre két és fél éves sincs még - viszont idővel mégis megérteni látszik, hogy amit szeretne, azt nem lehet, és visszavonulást fúj. A kasszánál pedig két kézzel rámolja a futószalagra az árukat, köztük a joghurtot is! :)
Az öltözködésnél úgy alakulnak a dolgok, hogy semmit nem erőltetek. Ha a pulóvert nem akarja levenni, akkor leveszem a nadrágját, és ott kezdem a babaápolási feladatokat. Értelemszerűen minden verzióban lehetséges ez. És abból sem csinálok témát, ha a pulóvert tetejére akarja rávenni az atlétatrikót. Ráadom :) Aztán majd leveszem egy óvatlan pillanatban, de az sem tragédia, ha majd a bölcsisnéni veszi le róla.
A lefekvésnél is kezdenek kialakulni kis pozitív rituálécskák - repeső anyai szívvel lesem, hogy már most, a dackorszak kellős közepén képes egy sor dologra IGENT mondani, és nem NEM-et!!
A legnagyobb előrelépést abban látom egyébként, hogy Aból eljutni Bbe nem is kerül olyan óriási erőfeszítésbe. Nem kell nagy ellenállásokat legyőznöm, nincsenek nagy dührohamok, és legtöbbször jókedvűen, az ő kezébe adva az irányítást valósulnak meg ezek a kis napi feladatok.
A számítógéptől tegnap persze nem volt könnyű elvonszolni, de ilyenkor le szoktam csukni a számítógépet ,sé bezárom a szoba ajtaját kívülről. Van is egy kis műsor, de igyekszem megvigasztalni aztán kismanót.
Aztán tegnap már lefekvéshez készülődve, még a hosszú előszobában autózott. Mondtam neki, hogy megyünk fürödni. Nem, nem, mondogatta. Én meg teljesen ráérősen beszálltam az autókázásba. Arra lettem figyelmes - talán én is terelgettem - hogy az autóját szépen benavigálta a saját kis szobácskájába. És mintha elbizonytalanodott volna a végén, hogy most mit is csináljon, ha nem ellenkezik? Javasoltam neki gyorsan, hogy tegye fel szépen a kisautót a polcra, a többi kisautó mellé. Boldogan feltette!
Utána megfogta a kezem, és ő mondta: kom, kom - gyere, gyere, - és így indultunk a fürdőszobába fürödni!
Igaz, hogy az ott várakozó teli kád vizet első mérgében kiöntötte. Én meg segítettem neki! :) De aztán hagyta, hogy levegyem róla a ruháit, és a szokásos kedves rituáléval - odahúzok egy nagyszéket a kád mellé, felsegítem őt, és fogom a kezét, ahogy a kádba beleugrik - végül mégis simán a kádban kötött ki.
A vízcsap körüli kis vita is hamar megoldódott.
Igazából ha belegondolok, hihetetlen nagyfiúként viselkedik.
Ezzel el is fogok dicsekedni a konfliktuskezelő kurzuson! ahol kétségbeesett szülők hada várja a megoldást a problémáira! - mi csak csendben mosolyogtunk, amikor hallgattuk őket...
A legfontosabb felismerés talán, hogy időt kell hagyni a kismanónak. Attól, hogy az ember sürgeti a dolgokat, nem fognak előrébb menni. Nincs más megoldás, mint megvárni, amíg ő is akarja az adott dolgot :)
