Az nlc-n tegnap kisebb vita kerekedett, a "babusgastós-cirógatós-ölbevevős-tündibündi-cukorfalat-kisfiam-kislányom" és az "édes fiam, muszáj kicsit kibírnod néha a járókában, hiszen anyádnak is szüksége van néha pár perc nyugalomra, különsen ha vécére kell mennie, vagy hajat kell mosnia" nézetek között.
Szerintem a habos-cukros becézgetés vagy szeretetteljes büdös kölközés inkább stílus kérdése, bár szerintem a 2 éves kor alatti babákhoz jobban passzol a tündibündizés, aztán afölött meg inkább az édes kisfiam, tündibündi kis csibészkém! :) - főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a stílus az ember! :)
Mindenesetre elgondolkoztatott az a hozzászólás, ami szerint rémes a blogom, és ENNYIRE NEM KÉNE TÚLZÁSBA VINNI - mármint a szeretgetést, gondolom, mert a kedves hozzászóló nem igazán fejtette ki, hogy mit is nem kéne ENNYIRE túlzásba vinnem.
A gyerekem mindenesetre jól veszi ezeket a túlzásokat, a blogomat szerencsére nem olvassa, viszont fülig ér a szája úgy általában mindig, láthatóan 100 % happy, ahogy a pólója is hirdeti :) és hangos tetszésnyilvánítással fogadja a vele való foglalkozást, legyen az akár intim összebújás, vagy nagy hancúrozásokat.
Szerény véleményem szerint a babusgatás még senkinek nem ártott meg - a belevaló büdös kölyköm mellesleg nem is igényli egyfolytában, remekül elvan már egy csomó helyzetben egyedül, és apjával jókat kacarászunk, amikor függetlenedési törekvéseinek is egyre gyakrabban hangot ad.
Kis kezével elhesseget minket a közeléből, és néha a kezét sem foghatjuk meg a járdán, vagy például a díványon mellette ülve apja nem karolhatta át, mert a válláról mindig lelökte apja óriási lapát kezét.
Természetesen, ilyenkor harsány jókedvünket visszafogva, komolyan véve őt engedelmeskedünk, és dehogy háborgatjuk bimbózó kis individuumának territóriumát! :)
És már egyedül akar fogat mosni és a mosogatógépből kiadogatni a tányérokat, és felvenni a cipőjét és még sorolhatnám...
Összefoglalva a fentieket: szerény véleményem szerint az agyonbabusgatott gyermek hamar önállósodik. Mert nincs anyahiánya. Amikor az esetleges szeretet- és figyelemhiánnyal küzdő kisgyermek apróbb csínytevésekkel igyekszik megkapni azt a figyelmet, amit ha jól viselkedik, és nincs vele semmi baj, nem kap meg, addig az agyonbabusgatott gyermek már rég nem az anyjával van elfoglalva. Hiszen az anyja van elfoglalva vele. Neki nem kell küzdenie a szeretetért. Talán inkább az önállóságért!
Mert hát persze, itt is jó alaposan el lehet szúrni. Ha ugyanis anyuka nem veszi észre, hogy elég volt a babusgatásból, könnyen agyára mehet a gyerekének.
A hangsúly az érzékeny reagáláson van. Mert természetesen az sem jó, ha a szülőnek (főleg az anyának!) - egyetlen programja van, a gyermeke, és mondjuk ő szeretné élni a gyerek életét, minden pillanatát árgus szemekkel követve.
Remélem, nem esem ebbe a hibába.
És remélem, hogy észre fogom venni továbbra is, hogy a kisfiam mikor igényli a testközelségemet, és mikor nem igényli azt, sőt, kimondottan terhére van.
Én is élvezem, ahogy nekem is egyre több szabadidő jut mellette. És továbbra is elérhető vagyok a számára, amikor szüksége van rám.
Újabban az ölembe telepedik vagy mellém ül a könyvek nézegetésekor.
