Szegény kisfiam...
Anyja nem mindig van képben...
Csütörtökön oltást kapott, amit szokásához híven nagyon jól viselt, de visszafelévégigüvöltötte a buszon az utat. A feje céklavörösen, a könnyei patakokban folytak, és dobálta magát a babakocsiban. Rólam folyt a víz, és mindenki engem bámult. Az egyik anyuka nem bírta tovább, és megkérdezte: "Mit akar?" - hát, mondtam, a cumiját, amit sajnos a bölcsiben felejtettünk...
Ez részben igaz is volt, de sejtettem, hogy éhes is...
Meg hát utólag arra is gondoltam, hogy minden bizonnyal az is hozzájárult a sírásához, hogy oltás után alacsonyabb volt a türőképessége, és azt különösen nehezményezte, hogy a rendelőben nem maradtunk hosszabban, ahol pedig olyan jópofa és számára új játékok voltak...
Szóval, nem csak az éhség, de az akarata is fontos tényező...
(az az igazság, hogy kenyér és víz és kisebb játék mindig szokott lenni nálam, de nem mindig működik... hát, remélem, majd valami okosat kitalálok...)
Megérkeztünk a bölcsibe, rögtön elhallgatott, és ott meg is ebédeltünk komótosan.
Tegnap ugyanez az üvöltés a zuhogó esőben a bevásárlásból való úton hazafelé, tetézve azzal, hogy kihajolt a babakocsiból oldalt, és segélykérőn hátrafelé tekeredik felém, hogy majdnem kiesik, és szegénykém azt hiszi, hogy így anya jobban veszi az adást, pedig csak annyit ért el vele szegény, hogy mérgemben jó erősen visszarámoltam szegény kölyköt a babakocsiba, és hát persze futólépésben vágtáztam haza.
Most olvasgatom a Picik és kicsikben, hogy ez egy nagyon frusztráló időszak szülőnek és gyereknek is, mert már nagyobbacskának néz ki, de még nem igazán ért sokkal többet, mint picibaba korában... az még időbe telik... és a szülőnek nem szabad többet elvárnia a kisbabájától, mitn amire képes. És önmagával szemben is megbocsájtónak kell lennie...
Igen, bűntudatom van, hogy elveszítettem a türelmemet.
Elhatároztam, hogy tudatosabb leszek és türelmesebb. Általában nagyon jól bírom a kiképzést. Miért ne bírnám továbbra is jól? Imádom a gyerekemet, jó a kapcsolatunk, és nem szoktam sosem dühbe gurulni. Ezután sem teszem.
