Gyermeknevelési elvek a gyakorlatban

Na, ma alkalmam adódott kipróbálni amit 2 napja megbeszéltem előre a kisfiammal - hogy ti. ha dühös lesz, az ölemben fogom őt tartani úgy, hogy lecsillapodjon.

Mondanom sem kell, hogy kiabált: "Anya, nem így beszéltük meg, ez túl szoros, ez túl szoros!!"

Mint egy tankönyvből kilépett mintaanyuka megkérdeztem kedvesen - akkor mutasd, hogy lenne jó neked?

Na, erre elszaladt. Viszont nem borogatta a székeket.

Felszaladt az emeletes ágyának a tetejére. Én meg hagytam. Benéztem, láttam, hogy tk. elbújt előlem - és csendben lapít. Mondtam neki, én várok rá, ohgy mikor indulhatunk.

Időre kellett volna valahol lennem... De gondoltam, egyszerre nem lehet helyből olyan nagyot ugrani, hogy ne is dühöngjön, meg el is tudjunk időben indulni. Egyszerre csak egy dolog.

És, hát gondoltam, végül is nem egy nagy tragédia, ha hurcolom őt is magammal egy kicsit (orvoshoz! fizioterapeutához! aki megkezelte a fájós lábamat!) -  Legalább megtanulja, hogy annak is vannak következményei, ha ő nem akar időben elindulni...

Mégiscsak unalmasabb anyára várni, mitn az oviban játszani a társakkal...

Tehát ledőltem a kanapéra és vártam, hogy előmerészkedik.

Úgy is lett. A dühe már elpárolgott, a konyhában kent magának egyedül egy szelet kenyeret!! - azt rágcsálta ráérősen, amikor bejött hozzám.

Ezek után szépen türelmesen elindultunk.

Szép türelmesen végigvárta a kezelésemet, kérdezgette a fizioterapeutát, hogy mi micsoda - aztán dolgaim végeztével  jókedvűen elbúcsúztam tőle az oviban. :)

Apával ma valahogy nem bírtunk egymásra hangolódni... Végül valami félreértés folytán elindult egyedül a nagy havazásban a közeli parkba síelni. A gyereket rámhagyva.

Hát ez azért nem így megy ám!

Sikerült még telefonon időben elcsípnem, szegényem visszafordult. Ingerülten kérdezte, mégis, mi a nyavalyát szeretnék? - hát mit? hogy vigye ki a gyereket a parkba. Amíg én megfőzök !

De hát ha a egyszer a gyerek nem akar menni, értsem már meg!

Jó, jó, a gyerek nem akar kimenni, de azért mégsem ő dönt!

Megkérdeztem kismanót, hogy volna-e kedve a ház mögött kicsit a hóban játszani apával. Volt. Hurrá.

Türelmesen felöltöztettem, sapka, sál, kesztyű is került, félsiker, fiúkat sikerült kitoloncolni a hóba!

De apa addigra már minden reményét elveszítette, hogy kismanóval vagy velem valami közös nevezőt találjon...

Kedvetlen arccal csúszkált a nem éppen sípáláynak mondható kertben - és félszemmel leste a fiát, hogy az hogy hempereg a hóban...

10 perc után megelégeltem a dolgot, és ismét közbeavatkoztam. Fiúk, mindjárt indul a villamos, síléceleket felnyalábolni, szánkót hónunk alá csapni, nyomás a megállóba. 

Kisfiam gyengéden tiltakozott, de én még gyengédebben fogtam a kis kezét és bíztatgattam: olyan jó lesz a parkban! Ott vannak lejtők is, ott sokkal viccesebb szánkózni is!

Anya, jössz te is? - jövök, ha akarod, de akkor még gyorsan vissza kell szaladnom, hogy rendesen felöltözzek, nézd, csak egy bundát és egy csizmát kaptam magamra - ebben nem lehet szánkózni meg síelni.

A szánkót én cipeltem utánuk - mire a villamosmegállóba értünk, kisfiam megbarátkozott a helyzettel - anya, nem baj, ha nem jössz. Majd apával síelünk.

Na, a villamoson végre felderült mindkettejük arca. Megérte a lótást-futást. 

Mire hazajönnek, kész a friss, illatos, fokhagymás paradicsomleves! :)

Nem jól kezeltem az ötéves kisfiam dührohamát.

Vagyishát izé - eleinte próbáltam viccesre fogni a dolgot - de amikor megütött és féktelenül rúgkapált, és a szobában a székeket kezdte felborogatni óriási erőbedobással (sajnos ez egy kedvenc módszere),  akkor bizony én is bepöccentem. Ez az tk., amit igazán bánok, és pontosan ez az, amit a kisfiam utólag is a szememre hány.

Anya, neked nem szabad dühösnek lenned! - mondja. Mennyire igaza van!

Még akkor is, ha nem nagoyn lettem mérges - hiszen nem kezdtem el üvöltözni és oda sem csaptam a fenekére (juj, Norvégiában, ahol élek, ezt még elgondolni sem szabad!! ) - Éppen csak erélyesen fogtam meg a csuklóját, hogy ne tudjon elszaladni, és ellentmondást nem tűrve fektettem le őt hanyatt a nagy, puha szőnyegen.  Így fogtam le őt, és a karjait a teste mellett, hogy ne tudjon megharapni se.

Ez persze nem tetszett neki!

Szerencsére tényleg nem voltam nagyon dühös, képes voltam rá, hogy a kedvéért változtassak a pozíciónkon. Tehát, hogy ne sivalkodjon annyira, magam elé ültettem, és úgy fogtam meg a csuklóit keresztbe, mint ahogy egy kényszerzubbony fogja keresztbe egy őrjöngő ember kezeit, hogy ne tehessen kárt sem magában, sem másokban.

Jó idő telt el így....

Amikor végre lecsillapodott, akkor apa ülében panaszkodott sírva - és dühe is újra fellángolt kissé - , hogy anya erősen fogta meg a kezét! És hogy nem hallgattam rá, hogy ő mit akar... - és keservesen sírt ehhez...

Apa már profi ebben - kedvesen vigasztalta. Én meg, sajnos azt kell mondjam, már nem először, tk. örültem, hogy van, akivel a gyermekem megossza a lelki fájdalmát... Tehát semmi olyan nem történt, amiről ne tudna beszélni. Igazán nem szeretném, hogy majd 30 évesen pszichológushoz járjon emiatt.

Végül mégis jókedvűen sikerült vacsorához ülnünk, és SŐT!!!!!!!!

Nemcsak, hogy hagyta, hogy megpuszilgassam, még bocsánatot is kértem, elismertem, hogy nem kellett volna dühösnek lennem, és megígértem, hogy legközelebb még ennyire sem fogok haragudni rá.

(kezecskéivel pontosan kiméri és mutatja, mennyire volt mérges ő - mitn egy kígyóuborka - és mennyire volt mérges anya - mitn egy hatalmas nagy ebédlőasztal! )

Ami a legfontosabb, hogy vacsora után higgadtan és közösen kitaláltuk, és KI IS PRÓBÁLTUK, hogy "hogy fogom őt legközelebb az ölemben lefogni" úgy, hogy ne fájjon neki, de engem se tudjon megütni. :)

Megállapodtunk, hogy ez így jó lesz. és hogy addig fogom őt így tartani, amíg meg nem nyugszik.

Estére mindketten megnyugodtunk, helyreállt a végtelen szeretet és feltétlen elfogadás.

 Mindenki áradozik a kisfiunkról, hogy milyen szófogadó, aranyos kisfiú.

Ez fontos visszajelzés nekem, hogy ezek szerint tehát jól csináljuk a dolgokat itthon.

Nagyon ritkán mondnunk nemet - amit lehet, azt megengedjük. 

De olykor persze elkerülhetetlenek az összeütközések.

Mostanában pl. az üres paplanhuzatba való bebújás a legnagyobb szórakozása - ha apja itthon van, még rá is tesz apa egy lapáttal - hőha, mondja, és felkapja a huzatban sivalkodó kismanót a hátára, mint egy zsákot... Óriási huncutság, elhiszem, hogy élvezik :)

De tegnap apja nem volt itthon, és én egyedül vesződtem az ágyneműhúzással. Úgy ,hogy a kisfiam is ott ugrált körülöttem, és mindenáron bele akart bújni ismét a paplanhuzatba. Sehogy sem értette meg, hogy most nem szeretnék játszani vele, és hogy legyen szíves, ne akadályozzon a munkában.

A végén fogtam kismanót és becipeltem a saját szobájába. Hű, azt a sírást-rívást! Már féltem, mindjárt átjönnek a szomszédok megnézni, hogy ugyan mi történik nálunk??

Végül fogta magát és fülön ütött. Na, akkor elfogyott a türelmem, és erőteljesen lefogtam őt és leültettem a földre. Sőt, még hátra is döntöttem őt a puha süppedős gyapjúszőnyegen.

És bizony beütődött a kis feje, jaj. Én magam is megbántam.

Na, ez aztán anynira fájt neki - úgy gondolom, inkább lelkileg, mint fizikailag, - hogy innentől kezdve nem lehetett már megvigasztalni. Csúnya vagy anya, nem szeretlek! Beütötted a fejemet!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

(és iszonyatos lelki fájdalom, látom a szemében és az arcán - vigasztalhatatlanul sír, elárulva érzi magát, jaj, borzalom!!)

Próbáltam aztán jóvátenni a dolgot - de sajnos, vigasztalhatatlan volt.

Hiába mondtgam neki, ohgy ne haragudjon, nem szándékosan tettem, csak sírt tovább, hogy menjek ki a szobájából és hogy ő elbújik. előbb bebújt a kis IKEAs "közlekedő-szőnyeg" alá, - nemes egyszerűséggel magára húzta - aztán mikor onnan kihalásztam őt, hogy az ölembe ültessem és babusgassam, ezt sem tűrte, fogta és egy másik plédet húzott magára.

Hiába próbáltam mellé fészkelődni, elrugdosott és elszaladt előlem.

Huh, ez bizony nagyon fájt.

Aztán beláttam, hogy most békén kell őt kicsit hagynom és mondtam ohgy oké, kimegyek. Akkor egyenesen lefeküdt a szönyegre és kérte, hogy tegyem vissza rá azt a plédet.

Rátettem. Mondtam, hogy a nappali szobában ülök és várom, hogy ha már nem haragszik rám, akkor bejöjjön. És akkor megnézünk egy filmet közösen.

Naogny hamar jött. De amikor újra szóba akartam hozni azt, hogy ő is kérjen bocsánatot, mert megütött ,akkor újra sírásra görbült a kis szája, és csak a saját fájdalmával volt elfoglalva.

Terhát gyorsan lapoztam - oké, ez így egyszerre sok neki, hogy bocsánatot is kérjen, és meg is bocsásson nekem, tehát inkább legyen az, hogy megbocsásson nekem - de ezt sem lehetett nagoyn szavakba önteni, inkább gyorsan témát váltottam, és közösen választottunk egy filmet.

Nagoyn elfáradt a sírásban korábban - de most mindketten örültünk, ohgy szent a béke, és együtt ültünk a kanapén.

Még azt is hagyta, hogy az ölembe vegyem. úgy ringattam és puszilgattam őt. metr tudom ,hogy fájdalmat okoztam neki.

De hát korábban is így volt ez már - fájdalmat sajnos néha okozni kell. akármilyen nagy sírás-rívás van is körülötte.

Szerencsére apa is hamarosan hazajött, és még neki is panaszkodhatott egy kicsit - bizony, sérült lelkileg a kis drága... Jól esett hallanom, hogy azt mondta az apjának, hogy majd holnap már újra szeretni fogja anyát.

Ma reggel, mikor kérdeztem, hogy van-e még fájdalma - azt mondta, hogy majd kikakálja. és megkérdezte, hogy én is kikakáltam-e?

Persze, én is, nyugattam meg. 

Édesanyám és édesapám Budapesten ismerkedtek meg 2005. április 22.én, pár nappal édesapám 41. születésnapja után, és alig pár héttel édesanyám 40. születésnapja előtt. Édesapám egy konferenciára utazott Budapestre - és este betért az Opera melletti milongára táncolni. Édesanyámat is felkérte - a tánc jól ment, másnapra édesapám meghívta édesanyámat a budapesti Operába. :)

A kisfiam papás-mamást játszik a barátnőjével!!

Annyira boldog vagyok!

Óvodában dolgozom, és látom a többi gyereket, ohgy mivel játszanak - és hogy abszolúte nem általános, hogy minden gyermek papás-mamást játszana --- elvétve sem nagoyn látok ilyet... - mert természetesen nem minden gyermek álmodozik arról gyermekkorában, hogy majd ő is családot alapítson...  Vagy ha álmodozik is róla, talán ennek az álomnak a megvalósításától - még játék szinten is - nagyon messze áll - pl. mert nem talál a játékához megfelelő társat...

Andris harmonikus családot lát maga körül, és minden bizonnyal ő maga is szeretne majd családot alapítani! :)

Ma az asztalnál mesélt is erről, és én nagoyn komolyan és figyelmesen és komolyan hallgattam... És látom, hogy ez egy nagoyn érzékeny terület a számára, és szeretné is, hogy komolyan vegyük :)

Sokat beszélgetünk a testről is, és folyatamosan kutatom a szaklapokat és gyermekkönyveket, hogy a szexuális felvilágosítást mikor és hogyan érdemes elkezdeni.

Egyre inkább arra a következtetésre kezdek jutni ,hogy ha rákérdez majd a nagy kérdésre - hogy ti. a kisbaba hogyan kerül a mama hasába - el fogom neki mondani az igazat.

Minden apró kis információval már most ezt készítem elő.

Apa is tanítgatja a kisfiát, amikor a kádban ülve kérdezgeti, hogy ez itt mi?  - most már tudja, hogy azok a golyói, sőt, azt is tudja, hogy a kisbaba készítéshez nélkülözhetetlenek...

a puzzle darabjait lassan mutogatjuk neki. Azt is tudja, ohgy a lányoknak is vannak golyóik, de azok a hasukban vannak.

Van egy szenzációs puzzzle-om, az első szinten a csontváz van, második szinten a belső szervek, harmadik szinten az izmok, aztán a bőr, s a ruhák.

Zseniális!

Már most tudja, ohgy a kislánoyk és kisfiúk közötti különbség nem csak abban van, hogy a fiúknak külső, a láyoknak meg belső pisilőjük van.

látja, hogy a kislányoknak méhük is van, és ott fog a kisbaba fejlődni.

szépen lassan készítem elő majd a nagy titokra, ami remélhetőleg nem is lesz majd olyan nagy titok - talán ő is ki tudja majd találni... - ha minden részletet tud...

A kislányoknak bébilyuk-uk is van :)

Amitől most nagoyn boldog vagyok, hogy érzelmileg teljesen képben van a papás-mamást illetően. Ma amikor találtak egy őzikét meg egy mókuskát, nem meglepő, hogy ők is hamar összeházasodtak :)

Éjjel átmászik az ágyamba, kicsit ki van hűlve a teste, biztosan kitakaródzott.

Befészkeli magát hozzám, és hozzám bújik - szeretlek anya...

Én átölelem, megpuszilgatom, megmelengetem a testemmel...

Hát az én anyai szívem majdnem szétrepedt a büszkeségtől!

Reggel kaptam a telefont, hogy zárva Andris ovija, - a szokásos tervezési  nap van, amiről az értesítés elkerülte a figyelmemet - szerencsére már korábban megkérdeztem a főnökeimtől, hogy bejöhet-e ilyen esetben a kisfiam. Azt mondták, hogy igen.

Remekül vizsgáztunk mindketten!

Andris nagyon szégyellősen várt a  garderobe-ban, aztán bemerészkedett a kisautópályához. Ebédet nem kért, eleinte senkivel nem akart beszélni.

Profin és egyedül játszott a kisautókkal a játékszobában - észre sem lehetett venni, hogy ott van, és hálistennek engem sem zavart egy csöppet sem a munkában.

Később még más gyerekek is csatlakoztak hozzá játszani, akiket örömmel fogadott.

Aztán átmentünk a Hilde-ékhez, és ott folytatódott a móka, vasútat építettünk - tütütű, tütű, tütű  - mondta Andris, és mások is kedvet kaptak...

Annyira elmélyülten, okosan, kedvesen játszott, annyira büszke voltam rá!

és aztán segített a rendrakásban is, azonnal, szinte kérés nélkül.

Majd a közös foglalkozáson is részt vett - a parasztudvar állatairól tartott Ingvild bemutatót - a gyerekek választhattak egy állatot, és beletehették a kertbe.

Andris egy mamatehenet választott, és beszélt is róla.

Annyira boldog voltam.

Remekül sikerült a bemutatkozás, és aztán gyorsan elköszöntünk, mert lejárt a munkaidőm.

Andris is jó emlékeket szerzett!

Korán kezdtük mosni Andris fogacskáit - talán rögtön, ahogy kibújtak...

Igazából nem is fogmosás volt ez még, hanem fogmosásra nevelés.

A legfontosabb az volt, hogy ismerje a fogkefét és a fogkrémet, és hogy lehetőleg hozzászokjon valahogy a fogmosáshoz. Ha néha kimaradt, hát nem csináltunk nagy drámát belőle.

Most azonban nemrég sikerült egy profi képet szereznem az oviból, ahol dolgoztam - leesett a falról, én meg hazahoztam :)

az egyik oldalon egy kisfiú látható, akinek az apukája mossa a fogát, és egy szép kép az egészséges fogakról, meg az egészséges ételekről is!  zöldségek, gyümölcsök, tejtermékek,  hús és halfélék.

A másik oldlaon egy nagyon csúnya fogú kisfiú látható - jaj, szegényemnek az ínye is rohad - és a cukros ételek és italok is szépen egy csokorba gyűjtve.

Óriási nevelő ereje van ennek a képnek - minden nap látja a gyerekem a fürdőszobában, és követeli magának ,hogy úgy mossam meg a fogát, ahogy a képen mossa az apuka a kisgyereknek a fogát!

Valamelyik este azt modnta nekem: "El sem tudom képzelni, hogy valaki ne mosson fogat!" - őszinte elborzadással a hangjában.

Nagoyn édes.

Vigyáz a fogaira. Tudatos, egészségre nevelt gyermek és felnőtt lesz belőle. Lehetőleg zéró töméssel a fogaiban, és lehetőleg minél kevesebb fogorvosi beavatkozással.

Fogorvostól továbbra is nagyon idegenkedik, próbálom rábeszélni, hogy legközelebb ,ha megyünk, legyen olyan drága és nyissa ki a száját - nagoyn nem akarta első alkalommal...

de gondosan tanulmányozza a könyveket, amiket a kezeügyébe teszek.

Emma a fogorvosnál --- hűha, betömték Emma fogát, mert kilyukadt!

A tested - mik azok a kis manók a fogak körül? - hát, azok a kis baktériumok, amik lyukat tudnak csinálni a fogakba! - látod, itt kalapálnak a kalapáccsal, és fúrnak a fúróval! -

jaj, gyorsan, menjünk, mossunk fogat!

:) :) - remélem, így is marad!!

Az évzáró ovis találkozón kisfiam legkedvesebb barátnőjének az anyukájával beszélgettünk.

Egyszer csak azt mondja az anyuka, - az ő kislányának ők azt mondják ,hogy a kisbaba a pisiléssel jön ki a mama hasából. De hát hogyan megy oda be?? - hát ,a pisivel.

Húha, gondoltam, ilyen nagy butaságot azért én nem fogok modnani a kisfiamnak...

Egy másik, vezető beosztásban dolgozó barátnőmmel, S.val is megkonzultáltuk a dolgot, és ő is azt mondta, hogy az ember ne adjon rossz információt. azt nem lehet.

Viszont hát ugye nem is lehet mindent elmondani, ahogy van.

tehát akkor mi legyen most???

Nekiestem az internetnek, magyarul kevés, angolul több cikket találtam.

Nagoyn fontos: a nemiszerveket a nevén nevezni!! és semmiféle fúj, vagy csúnya, nem szabad megfogni kifejezésel nem sdzabad kísérni a nevet.  A pisilő az pisilő.

Én fütyinek hívom inkább ,de a péniszt is tanítgatom neki.

a kádban ülve a herezacskóját tapogatva mosolyogva megkérdezi, hogy az mi.

milyen édes, nem? az orrát, a fülét, a szemét, a fejét, a térdét megtanítjuk neki, énekelve. a fütyije mögött lógó tojásokat nem.

én megtanítom neki. Mondom, az a herezacskód. Abban vannak a tojásaid. a kislányoknak is vannak tojásaik, de az benne van a pocakjukban. És úgy hívják őket, hogy petefészek.

a kislányok mások, mint a fiúk.és a fiúknak nagyon vigyázniuk kell a tojásaikra, mert ha véletlenül megütik őket, azok nagyon tudnak fájni. a tojásoknak különlegesen fontos szerepük van az ember testében, pont olyan fontosak, mint a szemek, a fülek, az orr, a száj, az agy, a gerinc, a tüdő, a szív.

hm. ideje egy emberi testről szóló kis könyvecskét is beszerezni ha jól látom...

a hogyan lesz a kisbaba c. kérdésre is szépen fel kell készülni!!

még amig van idő gondolkodni!

(apa azt mondta, hogy majd hozzám irányítja a gyereket!! :)

egy magyar cikkben olvastam a "bébilyuk" kifejezést. ez nagoyn édes. ott jön ki a kisbaba, az anyuka lába között. Amikor megszületik a kisbaba, akkor azon a lyukon tud kijönni, mert az a lyuk akkor kinyílik elég nagyra.

hm.

és hogyan kerül a kisbaba az anyuka hasába?

anya és apa annyira szeretik egymást, és annyira akartak téged kisfiam, hogy különlegesen nagy szeretettel ölelték meg egymást. és akkor egy kis pontból, ami benne volt az anya hasában, abból kezdél kifejlődni, nődögélni. tudod, ahogy a kukoricaszemből is kinő egy egész nagy kukorica, és ahogy egy búzaszemből meg egy egész nagy búzakalász, úgy nőttél te is egy picike kis pontocskából...

S. azt mondja, hogy szereti azt az angol kifejezést, hogy papa és mama have special cuddles. Különlegesen tudják megölelni egymást.

én egy magyar cikkben azt olvastam, hogy lehet akár azt is mondani majd az életkor előrehaladtával, hogy a papa és a mama ott is tudnak csókolózni, a pisilőjükkel. De ezt csak azoknak szabad csinálni, akik nagyon szeretik egymást.

de lehet inkább azt hangsúlyoznám majd, ha egyszer odaérünk, hogy az egész testükkel tudnak csókolózni. hm?

S.val egyetértünk, hogy a szülőtől kell ,hogy megkapja a gyerek legelőször az információkat. csepegtetve.

aztán esetleg "egy nagy napon"?

van egy angol könyv, amelyik azt ajánlja, hogy egy különleges beszélgetés keretén belül világosítsuk fel a gyereket.

hm. még van talán időm kicsit tájékozódni addig.

2 év múlva már iskolába fog járni Andris!

Ma utánanéztem, hogy lakcímünk szerint melyik iskolához tartozunk.

Mondhatom, borzasztóan megkönnyebbültem, mert drámatagozatos  iskolába fog járni.

Ami azt is jelenti, hogy sokkal könnyebb lesz innen továbbjutni a drámatagozatos középiskolába... - ami maga a csoda!!!

Volt alkalmam ott egy nyílt napon résztvenni, és megcsodálni, hogy milyen elegáns könnyedséggel játszanak a gyerekek Shakespeare-t tökéletes angolsággal!! 

Persze, nem én döntök, hanem a gyerekem.

Én mindenesetre lehetővé teszem neki, hogy megismerje a színház csodálatos világát...

Ma hajnali ötkor mászott át az ágyunkba Andris.

és hangosan követelte a tévét.

hát persze, azt azért nem hagytuk.

kapott végül egy kis lakatot tőlem, és azzal megvígasztalódott.

Nagyon figyelünk rá, nagyon sokat foglalkozom vele, és egyszerűen gyönyörűség látni, hogy milyen csodálatosan fejlődik és okosodik és milyen maradéktalanul képes elmélyülni a játékaiban és milyen kreatívan alkot és feltalál... :)

Kedves Barátaim,

egész napos programra invitállak benneteket!

a következő az ajánlatom:

találkozzunk nálunk, 11-12 között.

11-12 - ig : eszünk közösen. Mindenki a saját uzsonnáját, tízóraiját fogyasztja. kérlek ,hozzatok egy zöldséget és egy gyümölcsöt ,amit van kedvetek megosztani a többiekkel. Én kávét és teát szervírozok. Mivel szeretném ha enm ennénk sok cukrot, ezért nem vagyok benne biztos, hogy készítek egy tortát. szerintem a gyümölcs jobb.

12-től körjátékokat játszunk fél óra hosszat kb.

utána még egy óra benti játék közösen - esetleg rajzolás, festés.

játék végén vécére megyünk, felöltözünk, összeszedelődzködünk, és kb.

13.30-kor elindulunk kirándulni itthonról.

közösen kitaláljuk, hogy hova.

vagy a közeli parkba, vagy másik játszótérre, vagy egy múzeumba.

14.00-re odaérünk, akkor megint leülünk és eszünk az elemózsiánkból.

14-30-tól egy órás közös játék a tett helyszínén, és 15.30kor elköszönünk egymástól, és mindenki elindul haza.

kérlek benneteket, hogy mindent hozzatok, ami egy hosszú napra kellhet - meleg ruhát és esőkabátot, csereruhát, ennivalót.

remélem, egy kellemes napot fogunk együtt tölteni ismét.

lelkesen várom az új találkozót! :)

....

hát így szólt kb. a következő alkalomra a meghívóm.

próbálom rászoktatni őket, ohgy én szívesen szervezek programot, de a kajájáról gondoskodjon mindenki maga. így boldog lehet mindenki. én sokat adok, és nem görcsölöm magma halálra - és a közös program és közös evészet is nagoyn jó program a gyerekeknek, meg a szülőknek is!
:) :) 

Gyakran szervezek hétvégi programot Andrisnak, hiszne nincs testvére, így unalmas lenne egyedül a hétvége.

Legutóbb Emma, Mia, és Sasha jöttek látogatóba, és körjátékokat tanultak velem.

nagoyn imádták!! :)

ugyanúgy, mint a saját gyerekcsoportom a munkahelyemen.

nagoyn élvezem, hogy valami fontosat tudok tanítani a saját gyerekemnek is itthon.

mert szerintem a körjátékozás az egy rettentően fontos dolgo a gyerekkorban. segíti a kapcsolatépítést, azt, hogyf az ember kivárja, hogy választják, és elviseli, ha nem választja őt senki, és a párválasztást, meg a párcserét, és közben énekeket is tanulunk, meg ritmusra menetelni, meg egy csomó más fontos dolgot.

szóval, nagyon boldog vagyok ,hogy anyukaként is tökéletesedem a munkámon keresztül.

ez nekem nagoyn fontos.

Ma pedig megemlítettem Andrisnak, hogy csinálhatnánk üdvözlőkártyát az ovónéniknek, hiszne hamarosan lesz évzáró parti. Saját magától hozta a festékes tégelyeket. Kettőt ma meg is festettünk. Mindennel készen leszünk időre, úgy érzem! :)

Bizony!! teljesen kinőttük a pelust!! 

lefekvés előtt pisilünk,és felkelés után is - így nem is fordul elő éjszakai baleset! :)

Napközben könnyebben előfordul, hogy a játék hevében elfeledkezik arról, hogy pisilni kéredzkedjen, sőt, a játék hevében még az is előfordul, hogy teljesen átázik a gyermekem, és észre sem veszi, és nem is szól... - vígan hajtja a hintát állva, fel az égig, kívül esőnadrág takarja, hogy alatta mi a helyzet... - és csak otthon veszem észre esetleg én is. :(

hát mondjuk ettől nem vagyok feldobva, mivel nem olyan nehéz így megfázni...!!! :(

Mindenféle nyelvű barátaink vannak.

Andris pici kora óta hall angol, orosz, német, francai szót maga körül...

Bízom benne, hogy egy kicsi ragad is majd rá valahogy. Tegnap nagyon édesen mondta a Marcus kocsijában, nicht!

Az angol kifejezések némelyikét érti is - különösen azokat, amelyek valahogy rá vonatkoznak, vagy a rajzfilmek egy-egy ismétlődő szlogenjét (Pl. move it, move it! a Madagaszkárból!)

A megyünk lefeküdni, vagy fürödni, éles tiltakozást vált ki belőle, még akkor is, ha angolul mondjuk egymásnak apjával...

Három éves kor alatt semmi esetre sem.

Három és fél éves kora körül - néha - indokolt esetben...

Mi számít indokolt esetnek?

A ma reggeli műsor pl.

Kisfiam hangosan követlei magának a jégkrémet reggelire.

Anya szelíden mondogatja neki - kisfiam, jégkrémet nem szoktunk reggelire enni, csak ebéd vagy vacsora után desszertnek. Nézd ,annyi minden más finomság van a hűtőben - blablabla.

Nem, én jégkrémet akarok!!!!!!!!!

- na, akkor anya beveti a helyszínváltoztatást is - rúgkapálódzó kismanót megragadja szeretettel de egyértelműen, és becipeli apához. Persze, apa sem tudja megtartani, így szaladgálunk körbe a lakásban.

Kismanó végre megkaparintja a mélyhűtőből a fagyit - szerencsére már csak egy lapult ott - de én kikapom a kezéből és eldugom. apa kismanót megint eltálvolítja a tett helyszínéről, de ő jön sírva és követelzőve, hogy fagyit kér. A fagyi már nincs a megszokott helyén - kismanó megtorpan, látja, hogy minden esély elveszett, de azért még bepróbálkozik - nem desszertnek!!!!!! nem!!!!!!

és a felkínált cumikat is tiszta erőből odavágja a falhoz.

Én közben rendületlenül készítem elő a reggelit magunknak... És persze ,teszek édesfélét is bőven - friss hámozott gyümölcsöt elsősorban a zabpehelyre. Eper, mangó - csupa Andris kedvnece.

Egyszer csak abbahagyja a sírást, felderül az arcocskája, és közli velem:

Megeszem!

és leül az én tányérom mellé.

apjával nevetünk, és nagoyn örülünk, ohgyf ő maga talált egy elfogadható megoldást...

És hát őszintén szólva ez a fagyi-hiszti második hullámva volt -első hullámot elég jól el tudtam csitítani még gyümölcsevéssel... a második hullám után tehát már nem anynira atényleges evésről volt szó - bár ténylegesen leette a gyümölcsöt a zabpelyhemről, de már nme igvazán volt éhes - mint inkább arról, ohgy végre feladja a sírást és toporzékolást a fagyiért.

Néha fájdalmat kell okozoni egy gyereknek.

De ha három éves koráig nagyjából a legtöbb kérése meghallgatásra talált, és  a teljesíthetetlen követeléseikor is empatikusan volt jelen apa és anya, három éves kor után ezekkel a hisztirohamokkal viszonylag könnyebben meg lehet már bírkózni.

szerintem.

Ma és tegnap minden remekül ment pelus nélkül.

Húsvét jön, nincs ovi pár napig, nagoyn oda fogok figyelni!!

Mostanra vált egészen egyértelművé, hogy a mozgáskultúráját tőlem örökölte.

Egészen kicsi kora óta nagyon ügyesen kúszik, mászik, egyensúlyoz - két és fél éves kora óta állva hajtja a hintát!! - de a futása soha nem lesz szép, elegáns. A sarkát ugyanis nem emeli föl, ugyanúgy "húzza", mint én...

Sajnos, még mindig pelusban jár Andris... - és gyakran előfordul, hogy nem is szól, ha vécére kell menni...

Nem erőltetem, csupán reggel és este megyünk vécére, felkelés után, lefekvés előtt...

Úgy értem, hgoy napközben meg oviban van - olykor elbújik a játszótéren, és a pelenkájába tojik... :( :(

valami majd csak lesz!! :) :)

Hogyan is kell kapcsolatot építeni - nem csak az oviban - az életben?

Kimutassuk-e, vagy sem, hogy valaki fontos a számunkra??

A mi részünkről egyértelmű az életfilozófia - igen, ügyesen és szeretettel ki lehet mutatni, hogy valakit fontosnak tartunk - de futni természetesen nem fogunk senki után.

Andrissal néha meglepjük Ingert, a legkedvesebb barátnőt kisebb ajándékokkal - egy-egy rajzzal, mikor hazajött végre hosszú nyaralásából, vagy legutóbb csak úgy, minden ok nélkül.

Ma egy egészen különleges, gyönyörű ajándék várt az oviban - Rajta a felirat: "Ingertől... Andrisnak"

Egy csodálatosan kidíszített papír kispárna- szegéllyel, virágocskákkal, középen rajzzal: két kis figurával -egy fiúval és egy kislánnyal... :)

Mikor megláttam, könnyek szöktek a szemembe.

Mondhatnám - nem számítottam ilyesmire, mivel a közeledésem eddig Inger anyukája felé szinte teljesen sikertelen volt... Ez az első olyan rendkívül erőteljes és pozitív visszajelzés, hogy értékelik Andris és az én igyekezetemet, hogy szeretnénk barátkozni velük - és hogy ő is kimutatja azt a vonzalmát, amiről pedig nagyonis tudunk!

Lám-lám - a szülői nevelés itt kezdődik! Hogy bátorítjuk a gyerekeinket, hogy kimutassák a szeretetüket egymás iránt, és hogy viszonozzuk a kedvességeket!

Ez az intimitás tanulásának és a játszmamentességnek az útja...

Most természetesen Andris van ismét a soron. Igaz, ő fiatalabb egy évvel, és kézügyessége nem annyira jó - de most gondolkodom rajta erősen, hogy mi lenne a legméltóbb válasz erre a gyönöyrű ajándékra... Majd Andrissal összedugjuk a fejünket...

anya mindennel próbálkozik...

első lépésben kiszerveztem a konyhát a férjemnek és a velünk lakó, főzni igen jól tudó barátunknak.

de mivel a hal és a zöldségek szinte eltűntek a menüből, most visszaveszem egy kicsit az irányítást.

megpróbálkozom heti kétszeri nagybevásárlással, már ami a zöldséget és gyümölcsöt illeti.

Csütörtökön - és akkor pénteken beállok a konyhába, megcsinálok egy nagy pitli krémlevest és mondjuk egy-két zöldséges pajt - hogy legyen kéznél egészséges kaja...

és a hétvégi nagy roham után ugyebár indokolt megint hétfőn bevásárolni, csütörtökig.

Meglátjuk, hogy fog működni.

Jaj, túl vagyunk rajta. Szörnyű sivalkodás és fizikai erőszak alkalmazása keretében...

Azt hiszem, változtatnunk kell ezen a munkamódszeren.

"Nekem fáj volt!!!!!!" - és keserves sírás az ölemben - igazi lelki és fizikai trauma szegény gyereknek.

Megpróbáljuk a haját mostantól rendszeresen, kis adagokban (pl. csak hátul - aztán csak oldalt - aztán csak felül és elöl...??!!) nyírni, bár lehet, ohgy ez a mostani akció nagyon betett neki, és semmilyen kooperációra nem lesz hajlandó...

Bár az elején, azt kell mondjam, hogy még hagyta magát. De olyan sűrű volt a haja, hogy muszáj volt előbb kicsit ollóval megnyírnom, mielőtt apja jött a géppel... És hát az ollón nagyon kiakadt. Gyorsan akartam haladni, és egy jó nagy csomó haját összefogtam, hogy nyissz, egyetlen mozdulattal levágjam...

ÉN mindent meg fogok tenni, hogy elnyerjem a BELEEGYEZÉSÉT!!

Azért szerencsére sikerült kicsit megvigasztalni, apa ölében is kisírdogálta magát - tényleg nagyon odavolt. :(

Nagymamának és két unokatesójának nagyon örült Andris.

Nagymamától második nap megkérdezte: megyünk holnap Agárdra? :) .)